Lábbilincs helyett okosórát kapnak a házi őrizetesek
A rendőrség szerint az óra jóval diszkrétebb és megbízhatóbb, mint a lábbilincs.
A rendőrség szerint az óra jóval diszkrétebb és megbízhatóbb, mint a lábbilincs.
Bűn és fílingezés a balatoni luxusvillában.
Az orosz hatóságok azért körözik Jekatyerina Barabasht, mert kritizálni merte az orosz hadsereget, és ezért akár 10 év börtönbüntetéssel is sújthatják.
Elszaladt a bárány Lagzi Lajcsi nyomkövetőjével, kijöhet a házi őrizetből.
Schadl György Balaton-parti ingatlanját a vád szerint a kormányhivatali dolgozó lefizetésével túlépítették, ami miatt az ügyintéző és a kivitelező is jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.
Salis családja abban reménykedik, hogy hamarosan Olaszországban láthatják viszont, a bíróság döntése értelmében egyelőre egy budapesti ingatlanban marad bűnügyi felügyelet alatt.
Házi őrizetben fejezheti be büntetését.
A végrehajtói kar volt elnökét és társát, R. Róbertet is rendőrök viszik haza csütörtök este, miután a bíró elrendelte házi őrizetüket. Mindketten két év után szabadulnak. Gazdinak kicsit hosszabb lesz az út Kecskemétre, mind Schadlnek a XI. kerületbe.
Hui Ka Jant a múlt héten vették őrizetbe a kínai hatóságok.
Egyelőre nem tudni, hogy miért került a vállalatot alapító Huj Ka Jan házi őrizetbe, viszont korábban az ország déli részében a rendőrség letartóztatta a cég vagyonkezelő részlegének néhány munkatársát, akik befektetési termékek értékesítésével szereztek pénzt egyéni befektetőktől.
Rahm Emanuel szerint „valami bűzlik Dániában”.
A nemi erőszakkal vádolt fivérek mától szabadon mozoghatnak Bukarestben.
Feszült, heves interjúbeszélgetés alakult ki az emberkereskedelem és nemi erőszak gyanúja miatt házi őrizetben lévő Andrew Tate és a BBC riportere között. Tate az összes ellene felhozott vádat tagadja, a médium hitelességét pedig rendre megkérdőjelezte.
Az ex-megasztáros Fekete még mindig házi őrizetben van, a bíróságnak kellene engedélyeznie, hogy stúdióban vehesse fel új dalait.
Gyenes Levente házi őrizetből adott interjút a helyi tévének, beszélgetőpartnere a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője volt.
A külügyminisztérium úgy tudja, hogy nincs fennakadás az építkezésben.
Testvére jelentette be a Facebookon. Budaházy 17 év börtönt kapott tavasszal a Hunnia-perben.
A férfit elfogták, jelenleg házi őrizetben van.
Az ügyészség fellebbezett, és azt kéri a bíróságtól, hogy maradjon a börtönben a férfi.
Az énekes egyelőre házi őrizetben marad, korábban arról volt szó, hogy akár 15 évet is kaphat.